Quotes from György Spiró

Akkor változik meg a rendszer, amikor mások kezdenek el hazudni, mint akiket megszoktunk.

Nemcsak az volt tévedés, amiben hittünk valaha, de az is, amiben valaha hinni fogunk.

Az embernek csak ott lehet igaza, ahol éppen található.

Ha a jelenben van egy valódi igazság, akkor azt csak az ember hordozhatja. Mert nincsen más, csak ember van.

Ha ketten gondolják ugyanazt, az nem is hasonló; ha sokan gondolnak hasonlót, az ugyanaz.

Vakhív? támaszt nem a helyeslésben, hanem az elutasításban keres.

Tébolydában élünk; én csak egy vagyok a számtalan más ?rült közül; magántébolyom is MÁS az én szememben: úgy teszek, mintha kívül létezne a normalitás birodalma (holott belátom, tudom, élem: nincs, nem volt, nem lesz soha);

Istenkém – mondta Bogus?awski –, nagyhatalom lettünk a mellébeszélésben.

Furcsa – mondta, s minthogy az este folyamán el?ször szólalt meg, mindenki felkapta a fejét –, furcsa. Nemrég valaki azt mondta nekem: megyünk a középkorba, középkori harcmodorra kell hát áttérnünk. Most úgy érzem, van benne valami. Minden forradalmat és minden háborút kétszer kell elveszteni. A háborút most veszítjük el másodszor. Eddig csak az országot vesztettük el. Most már magunkat is.

Nem is a cári rendszert készült Lenin megdönteni, úgy gondolta, majd csak megd?l magától is, hanem a rendszerrel szembenálló többi er?t akarta megfojtani, mert bel?lük lesznek a vetélytársak. Az akarnoksága diadalához persze kellett a világháború, hogy az ország '17-re szellemileg és fizikailag tönkremenjen. Ami az országból megmaradt, azt az októberi puccs után módszeresen szétverték.

Szerintem ti semmit sem tudtok magatokról, minthogy sose voltatok évekig magánzárkába zárva.

El?ttem van az apám – mondta. – Elmélyülten, élvezettel tudta lemetélni a körmeit a lábáról, aztán mégis meghalt. – Ez hogy jön ide? – kérdezte Aszperger idegesen. – Nem tudom – felelte Fiszer. – De nem tébolyító? Az embernek csak n?, csak n? a körme, és nem tehet róla!

Elveszett a jöv?… Furcsa, mi? Ilyenkor fellázad a hús, de most nem fog… már az se lesz… Ez így fog rohadni szépen, fokozatosan, amíg nem születnek ifjak, és újrakezdik a forradalmat, ugyanolyan felemásan, hülyén, elvakultan, átgondolatlanul, félszegen, és majd belemennek a kompromisszumokba, mi mást is tehetnének… és megy tovább a tinglitangli…

Hiába rohadsz meg az élet nevében. Aki egyszer már megrohadt, az nem az egészséget, hanem a rohadást konzerválja magában.

A legnagyobb szegénységi bizonyítvány mi vagyunk – mondja Adorján. – Szegénységi bizonyítvány err?l az országról. Hogy az értelmesek hiába találkoznak, nem tudnak mihez kezdeni önmagukkal és egymással.

További szerencse, bár természetes adottság, hogy ellenzékünknek nincs programja, célja mindössze annyi, mint mindig minden ellenzéknek: benyomni néhány emberét a kormányba.

Egy halálosan beteg társadalom húsz körömmel kapaszkodik a tulajdon halálos betegségébe. Ha meggyógyítja, beledöglik.

Évekig rohangáltak az emberek – szólalt meg Szymanowski –, ki a halálból, be a halálba, egyik hitb?l a másikba, h?siesen, nagyszer?en, eszel?sen, bután, most aztán nincs hova rohanniuk, a rohanás mégis megmaradt valahol.

A beteg ember mindig emberebb.

Gyáva az a korszak, amely a maga egyidej? képi m?vészetét nem teremti meg, és szerencsétlenek azok a m?vészek, akik ilyen, a nemzeti emlékezetben semmiféle nyomot sem hagyó korszakban élnek.

Orwellibb ez a világ, mint Orwell valaha is képzelte volna. Korántsem megrovólag mondom ezt. Orwelli volt ez a világ mindig, csak soha nem tudták a benne él?k, mindig valami mást, többet képzeltek magukról. De hát ma egészen nyilvánvalóan apokaliptikus id?ket élünk. Az apokalipszis nem misztika: maga a realitás. Feltárul, aminek fel kell tárulnia: a valóságos emberi m?ködés.

a remekm?vek jellegzetessége, hogy vannak bennük hibák, hibátlan m?vet csak a középszer?ek tudnak írni.

Rea azon gondolkozott, hogyan iszik a kefeköt?, és egyáltalán ki az és mit csinál. Csöngettek, mert éppen volt áram (…).